Milyen előnyei vannak a fogfehérítésnek?

A fehér fogsor kétségkívül az ápoltság és az igényesség hatását kölcsönzi tulajdonosának. Ezek napjainkban nélkülözhetetlennek bizonyulnak, nem utolsó sorban azért is, mert így magabiztosan állunk életünk területeihez. Sokan érdeklődnek arról, hogy mennyibe kerül a fogfehérítés Budapesten, vagy fájdalmas-e az. Cikkünkben ilyen és ezekhez hasonló kérdéseknek igyekszünk utánajárni.

 

Megszüntethetőek az évek alatt felhalmozódott lerakódások

fogefehérítés budapest

Az évek során a fogak színe sokat változhat. Elsősorban az elfogyasztott ételek és italok vannak hatással erre, így megfontolandó, hogy mennyi kávét, teát, vörösbort iszunk, vagy milyen arányban szerepelnek az étrendben az élénk színű táplálékok és a mesterséges színezékek. Tény, hogy a dohányzás nem csak az általános egészségi állapot, hanem bizony a fehér fogak nagy ellenségének is számít. A barnás színű lerakódások a nikotin és a kátrány folyamatos jelenlétére vezethető vissza, ezért is meggondolandó a szokásokon változtatás. A fogfehérítésnek köszönhetően ezek a lerakódások egyszerűen és fájdalommentesen megszüntethetőek.

 

Fogászati kontroll: segítség időben

A fogfehérítés megkezdése előtt egy teljes körű fogászati kontrollra kerül sor, így az akár rejtett szuvasodásokat is időben kezelni lehet. Ez korántsem elhanyagolható tényező, ugyanis ha időben lát szakember, akkor megelőzhetőek a fogvesztéssel járó problémák. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha már csak a foghúzás az egyetlen lehetőség, akkor sokan nem szívesen foglalkoznak utána a fogpótlással, pedig az több szempontból is nélkülözhetetlen lenne. Nem csak a fogak esztétikájára érdemes ugyanis odafigyelni, hanem azok egészségére is.

 

Tartós eredmény más módszerekkel szemben

Elég csak néhányat kattintani a világhálón, és máris számos olyan tippel találkozhatunk, amelyek a garantált otthoni fogfehérítést ígérik. Érdemes azonban tudni, hogy a szódabikarbónás fogmosás, vagy az előre legyártott műanyag sínek és a hozzájuk kapható fehérítő anyag korántsem hozzák azt az eredményt, amit egy fogászati rendelőben elvégzett fogfehérítés. A kontrollált körülmények között végzett eljárás maximálisan biztonságos, és nem csak a fogak felszínéről távolítja el az elszíneződéseket, hanem a mélyebb rétegekből is. Így eredménye is tartósnak bizonyul.

 

Fájdalommentes kezelés a fehérség szolgálatában

A fogfehérítéssel kapcsolatban sokan tartanak a fájdalomtól. Érdemes azonban tudni, hogy semmiféle fájdalommal nem jár a kezelés. A 6% hidrogén-peroxid tartalmú gél felkenése után hideg fényű lámpával világítják meg a fogakat. Természetesen arra is ügyelnek, hogy a fogakat az ajkaktól és az ínytől elszeparálják, így azok nem kerülnek érintkezésbe a felhasznált géllel. A hatásmechanizmus tulajdonképpen a speciális fény hatására indul be, ekkor a peroxid lebomlik, és az oxigén bejut a fogakba, s kifejti fehérítő hatását. A tökéletes, akár 6-8 fokozattal fehérebb fogak eléréséhez háromszor 10-15 perc kezelés szükséges.

fájdalommentes fogfehérítés

Magabiztos mosoly a mindennapokban

A magabiztos fellépés olyan pluszt jelent a mindennapokban, melynek előnyei felbecsülhetetlenek. A fogsorral való elégedetlenség sajnos sok esetben megakadályozza az önbizalommal teli mosolyt, ez pedig az élet minden területére negatív hatással van. A fogfehérítés ára ma már bárki számára elérhető, és egyfajta befektetés a jövőre nézve, hiszen pozitívumai magabiztosságban teljesednek ki. Válassza a megfelelő szakembert a kezelés elvégzéséhez, és fogai egyetlen alkalom után akár 6-7 árnyalattal is fehérebbé válnak. A korszerű fogfehérítés nem károsítja a fogzománcot, és fájdalommentesen járul hozzá az esztétikus és vakítóan fehér mosoly megteremtéséhez.

 

Mellnagyobbítás saját zsírral vagy implantátummal?

Azok a hölgyek, akik plasztikai sebészhez fordulnak, döntő többségük a nagyobb mellek miatt keresi fel a kiválasztott orvost. Ezt a fajta orvosi beavatkozást manapság már rutinszerű eljárásként említik és a hölgyek körében virágkorát éli. Gyakori kérdés, hogy a mellnagyobbítás saját zsírral vagy implantátumbehelyezéssel történjen. Általában az ilyen beavatkozások nagy része, kimondottan mellméret korrekcióra szakosodott magánklinikákban történik. Itt a műtét utáni felépülési időt, megfelelő kezekben és luxus környezetben tudjuk eltölteni szinte korlátlan, baráti, családi látogatási lehetőséggel. De hogyan is kezdjünk hozzá a számunkra megfelelő klinika kereséséhez és mi alapján hozzuk meg végső döntésinket.

mellnagyobbítás zsírfeltöltéssel

Mellnagyobbító műtét

Természetesen nagyon fontos minden embernek, kihez megy első konzultációra, mert az esetek többségében, ilyenkor kerül megbeszélésre, hogy mekkora és milyen típusú implantátum az ideális számunkra és miért? Ezek tudatában, mielőtt elkezdjük a mellplasztikai procedúrát, gondoljuk át pár alapvető dolgot, mint például: milyen elképzelésünk van az implantátum méretével, alakjával és összetételével kapcsolatosan. Felkészülve, de a szakember javaslataira nyitottan kérjünk tanácsot. Mindenkit kérünk, hogy minden esetben hallgassa meg a választott szakember véleményét, hiszen mindkét fél érdeke az elégedetten boldog új kebleket viselő páciens. Nagyra értékelik azokat a klienseket, akik már előre megtervezett elképzelésekkel keresik fel a plasztikai sebeszeket, de olyan eset is előfordul, hogy csak egyszerűen nagyobb melleket szeretne valaki bármi áron is, és nem gondolnak bele abba, hogy ezzel akár veszélyeztethetik későbbi egészségünket.

A mellműtét menete

Az implantátum beültetése egy komoly műtettel járó folyamat, melyhez szükség van alapvető vizsgálatokra, tehát óriási szerepet játszik a műtét sikerében a kifogástalan szakértelemmel és referenciákkal rendelkező plasztikai sebész kiválasztása. A laboreredmények kiértékelése után a kezelőorvos jóváhagyásával lehetünk biztosak abban, hogy minden feltételnek megfelelünk, tehát készen állunk a beavatkozásra és biztosan elkerüljük a későbbi, lehetséges Mellnagyobbítás saját zsírralkomplikációkat, valamint védjük egészségünket. A szakmai hozzáértésen felül beavatkozást végző orvosnak meg kell tudnia teremteni a megfelelő nyugodt környezetet és felépíteni egy bizalmi köteléket a későbbi pácienseivel. A mellműtét során nemcsak a fizikai kondíció és alkalmasság feltérképezése történik, de a szellemi felkészülés is. Minden praktizáló plasztikai sebész kötelessége megfelelően tájékoztatni a nagyobb mellekre vágyó személyeket, a beavatkozás előnyeiről és árnyoldalairól is. Ezzel támogatva a megfelelő döntés meghozatalát.

Mellnagyobbítás saját zsírral tapasztalatok, vélemények

Mielőtt azonban felkeresnénk a szakembert, merjünk magunktól utánajárni, információt szerezni a nagyobb mell feltételeiről. Az internet adta lehetőségnek köszönhetően, számos weboldalt találhatunk evvel a témával kapcsolatban, ahol többek között sokat foglalkoznak azzal, hogy milyen mellimplantátumok vannak a piacon és melyek azok a márkák amik közül választhatunk. Sokan érdeklődnek, milyen testalkathoz melyik a megfelelő implantátum mérete, vagy alak és miért. Mint sok minden más, ez is személyhez szabottnak kell, hogy legyen. Természetesen, ezeken a portálokon olvashatunk tapasztalatokról, szakorvos ajánlásokról is. Mivel ezek a fórumok és oldalak nem rendelkeznek az egyéni kórtörténettel, szigorúan csak tájékoztató jellegűek.

Mellnagyobbítás méretek

Mindenkinek más implantátum ajánlott, vagy van egy általános szabály a megfelelő méret kávalasztishoz?mellnagyobbító műtét

A nagyság, függ attól, hogy mekkora az eredeti mellméret, milyen beavatkozásról van pontosan szó, tehát mellnagyobbítás saját zsírral vagy implantátummal. Például teljesen más implantátum méret spektrumon mozognak azok a páciensek akik vékony testalkatúak, mert nekik általában feszes bőrük van, de vannak teltebbek és rugalmasabb bőrrel rendelkezőek is. Ez utóbbiak magától értetődően sokkal flexibilisebbek lehetnek az implantátum méretét tekintve, de nekik is számolniuk kell azzal, hogy a nagyobb mell, a gerinc extra megterhelésével jár.

Ha a mellnagyobbítás saját zsírral mellett döntesz…

Egy megfontolt kliens, mindig hallgat a szakember véleményére, és átgondolja javaslatait. Mindenki bátran merjen kérdezni és ossza meg elképzeléseit kezelőjével, mert az elégedett kliens minden egyes plasztikai sebész legfőbb vágya.

 

Hisztamin intolerancia kezelése – hogyan étkezzünk?

Az ételallergiákhoz hasonló tüneteket produkáló hisztamin intolerancia nagyon megkeserítheti életünket, ha nem kezeljük időben. A hisztamin egy szöveti hormon, melyet szervezetünk termel, de táplálék formájában is folyamatosan bejuttatjuk emésztőrendszerünkbe. Legfontosabb szerepe az immunrendszer védekezésében, a gyulladásos és allergiás reakciók enyhítésében van. Európában jelenleg a 40 év feletti nők körében történik az érzékenység megállapítása, de sajnos növekvő tendenciát mutat a fiatalok körében is. A hisztamin intolerancia kezelése azonban sokat javíthat az állapotodon, csak a megfelelő információk birtokába kell jutnod. Ebben segítségedre lehet egy jól felkészült dietetikus.

Mi az a hisztamin intolerancia?

Hisztamin intoleranciáról akkor beszélhetünk, ha a testünk által termelt, illetve a táplálkozással bevitt hisztamint a szervezetünk nem képes lebontani, így hisztaminszintünk megemelkedik, mely kellemetlen tüneteket okoz. A tünetek a következőek lehetnek: kiütés, viszketés, fejfájás, hasmenés, hányinger, puffadás, hasi görcsök, szívpanaszok, tüsszögés, hajhullás, vérnyomás ingadozások, menstruációs gondok.Hisztamin intolerancia kezelése

Mi okozza a betegséget?

A betegség okai többrétűek lehetnek: például hisztamindús, helytelen étrend, veleszületett zavar, gyógyszerek mellékhatása, akkut és krónikus bélbetegség, vagy antibiotikum kúra utáni bélflóra zavar. Ugyanis az antibiotikumok kiirtják a bélflórát és ezzel a benne található jó baktériumokat is elpusztítják. (Ezt megelőzhetjük, ha az antibiotikum szedése alatt erős probiotikumos kezeléssel támogatjuk bélrendszerünket.) Ennek következtében a rossz baktériumok elszaporodnak, felborul a bélflóra egészséges állapota, mely lehetővé teszi, hogy az elfogyasztott táplálék félig emésztetlenül kerüljön a vérünkbe. Ez allergiás reakciókat, nagy hisztaminfelszabadulást, magas hisztaminszintet és a fent említett tüneteket okozhatja.

Hisztamin intolerancia kezelése

Szerencsére a modern orvostudománynak köszönhetően a gyanújeleket követően egy egyszerű vérvizsgálattal diagnosztizálható a probléma. Ha ez megtörtént, akkor a legfontosabb kezelés a hisztamin szegény diéta tartása. Ez összetett kialakítást igényel, melyhez érdemes egy dietetikus szakembert felkeresni, aki személyre szabott étrenddel segítheti gyógyulásunkat. A diéta lényege, a magas hisztamintartalmú ételek, valamint a hisztamin képzését fokozó, illetve annak a lebontását gátló élelmiszerek elhagyása és helyettesítése.

Ízelítő lista, azokról az élelmiszerekről, melyek gondot okozhatnak a hisztaminózisos betegeknél:

  • sokáig érlelt sajtok
  • füstölt, pácolt, szárított húsok (pl. sonka, kolbászok, halak és tenger gyümölcsei…)
  • ananász, alma, banán, eper, kivi, narancs
  • savanyú káposzta, spenót, sárgarépa, paradicsom, tök, chili
  • pezsgő, likőrök, vörös bor, pezsgőborok
  • fekete tea
  • kakaó, rágcsálni valók
  • borecet, mustár, torma
  • nugát, csokifélék, bonbonok
  • élesztő és az azzal készült termékek
  • alkohol

A fenti felsorolásból látszik, hogy elsősorban a feldolgozott élelmiszerek okoznak gondot. Az alapanyagok kezelésére tehát nagyon kell figyelni (gyors szállítás, azonnali hűtés vagy feldolgozás). Érdemes tehát törekedni a minél frissebb és a lehető legkevésbé feldolgozott élelmiszerek vásárlására és fogyasztására törekedni. Ezek beszerzési helyében és elkészítésében is nagy segítséget adhat egy lelkiismeretes dietetikus.

Ha a megfelelő diéta tartása mellett 2-3 hónap után sem múlnak a páciens tünetei, akkor érdemes további vizsgálatoknak alávetni magunkat, mert sajnos a bélfal rossz állapota miatt akár több más problémával (például más intoleranciákkal, allergiákkal, érzékenységekkel) is együtt járhat ez a zavar. Ilyenkor a jó táplálkozási szakember diétás napló vezetését ajánlja, mely segíthet a problémák pontos megfigyelésében.

Létezik hisztamin gyógyszer?

Ideiglenesen ható gyógyszeres kezelés is létezik, melyet étkezés előtt egy kis idővel kell bevenni. Ez segíti az adott étel emésztését. Ez azonban csak a tünetek enyhítésére, esetleg elkerülésére szolgál, a problémát nem gyógyítja, így rendszeres szedése nem ajánlott!

A hisztamin intolerancia kezelése további módszerekkel: fokozott diéta, bélnyálkahártya regeneráció, béltisztítás (például böjttel), a máj megerősítése, magas dózisú vitaminszedés (elsősorban C és B6 vitaminok), lúgosítás, DAO-enzim pótlása. Ezek együttes alkalmazása komplexen segítheti a problémák minimalizálást. Dietetikusunk segítségével a fenti kezelések könnyen, otthoni körülmények között is tarthatóak, hogy életünk és táplálkozásunk minél kevesebb panasszal, kellemetlenséggel járjon és hisztamin intolerancia esetén is minél teljesebb életet élhessünk.

Forrás:

Modern Dietetika – Dietetikus Tanácsadás
Budapest, József Attila utca 24. III. emelet, 1051
(30) 183 2323

Fogyás utáni plasztika akár TB-re

A mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás és a gyakori ülő munkavégzés sajnos sokak alakján nyomot hagy. Az elhízás az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma, mely egy sor betegség kialakulásában kockázati tényezőnek számít. Rendkívül fontos tehát, hogy amint többet mutat a mérleg a normálisnál, életmódváltás keretein belül tegyen a fogyás érdekében. Vannak olyan élethelyzetek, amikor a plusz kilók felszaladása bizony normálisnak számít, tipikusan ilyen a várandósság kilenc hónapja. Mindegy azonban, hogy mi okozta a hízást, a cél a mihamarabbi súlycsökkentés. Míg öt kiló leadása nem mutatkozik meg általában a bőrön, addig már 10-20 kilós fogyás esetében komoly gondot okozhatnak a striák és a bőr állapota, ekkor szokott sor kerülni plasztikai beavatkozásra. Jó hír lehet, hogy a fogyás utáni plasztika bizonyos esetekben a társadalombiztosítás keretein belül is történhet.

Fogyás utáni plasztika TB-re is!

A plasztikai sebészettel foglalkozó klinikákat felkeresők gyakran fordulnak olyan igényekkel a szakemberekhez, hogy a fogyás jól látható, ám korántsem esztétikus nyomait sikerüljön eltüntetni. A súlycsökkenés a melleken és a hasi tájékon is nyomot hagy, nem ritka, hogy a keblek veszítenek tartásukból, feszességükből, de a hason a lógó bőr, vagy ugyanez a karokon is gyakran okoz problémát. Megoldás azonban létezik, és bizonyos súlyvesztés fölött a  fogyás utáni plasztika tb által finanszírozott is lehet. Arról azonban, hogy erre jogosult-e, mindig személyes konzultáció keretein belül győződhet meg.

Mellfelvarrás, mellnagyobbítás egy műtét keretében

fogyás utáni plasztika tbA mellet érintő változtatások mellfelvarrás segítségével érhetőek el, de gyakran kérnek a páciensek ezzel egyidejűleg nagyobbítást is, tehát egy eljárás keretein belül implantátumot is beültet a sebész. A hasi területek korrekciója során eltávolítja a felesleges bőrt és zsírt, mely utóbbit zsírleszívás segítségével valósít meg. Mielőtt azonban azt hinné, hogy ez alkalmas fogyásra is, érdemes tisztában lennie azzal, hogy a zsírleszívás az alakformálás eszköze, és inkább mérhető hatása centiméterekben, mint kilókban.

Zsírleszívás, bőrfelvarrás csak a fogyás után

Ha önerőből már sikerült leadnia a kilókat, de az eredményekkel nem elégedett, akkor célszerű segítségül hívnia a plasztikai sebészetet, hiszen ma már kiválóan korrigálhatóak azok a nyomok, melyeket a súlyfelesleg és fogyás utáni plasztika a későbbi fogyás hagyott a testen. A Plasztikai Sebészeti Centrum Budapest szakemberei a legjobb tanácsokkal látják el és amennyiben szükséges plasztikai beavatkozás, kedvező árakat biztosítanak minden kedves vendég számára. Ne szégyellje ezeket, hiszen kiválóan mutatják, kitartással megszabadult a plusztól. A sebész szikéje pedig az eredményeket tökéletesítheti a kívánt eredmények érdekében.

Plasztikai sebészet árak – mitől függ, hogyan alakulnak?

Plasztikai műtétek iránt érdeklődik, és szívesen kihasználná az orvostudomány által elérteket a fiatalos, vonzó külső megteremtése érdekében? Az interneten kattintgatva számos klinika kínálja szolgáltatásait, és sokszor valóban nagyon meglepő ajánlatokkal találkozni. De vajon valóban csak annyiba kerül majd a beavatkozás, mint amit a meghirdetett ár tükröz, vagy plusz költségekkel is számolnia kell? A későbbi kellemetlenségek és meglepetések elkerülése végett érdemes olyan klinika mellett letenni a voksot, amely korrekt, részletes árajánlattal is szolgál a profi ellátás mellett. Ilyen szempontból nem biztos, hogy a legjobb választásnak a legolcsóbb bizonyul. Ha biztosra szeretne menni, nézzen körül és olvasgasson véleményeket, tapasztalatokat a plasztikai sebészet árak és műtétek valamint beavatkozások témakörben.

plasztikai sebészet Budapesten

Miből áll egy plasztikai műtét ára?

Fontos tudnia, hogy a plasztikai műtétek árába egy sor kiadás beépítésre kerül, nem véletlen tehát, hogy annyiba kerülnek a beavatkozások, amennyibe. Elsősorban számolni kell a kimagasló minőségű munkát végző szakemberek képzési költségeivel. A terület sajátosságaiból adódóan a folyamatos továbbképzés olyan követelmény, amelynek minden sebésznek eleget kell tennie, aki számára lényeges a fejlődéssel való lépéstartás. A külföldi utak és képzések díjait viszont fedezni kell valamiből, éppen úgy, mint a korszerűen felszerelt műtőket is.

Az implantátum, az altatás, az ellátás és a szállás

Számos olyan plasztikai beavatkozás van, mely során implantátum kerül beültetésre, ezek ára pedig korántsem alacsony. Hasonlóképp növeli az árat az altatás, valamint a klinikán történő ellátás, a műtét utáni éjszakára vagy napokra a megfelelő orvosi felügyelet és elszállásolás biztosítása. A legtöbb műtét után speciális kompressziós ruházat viselés is javasolt, melyet a pácienseknek természetesen meg kell vásárolni.

Egyedi igények, egyedi plasztikai sebészet árak

Mindezek mellett mindig személyre szabottan kerül kialakításra az ár, hiszen mindenkinél másplasztikai sebészet árak eljárások szükségesek a kívánt eredmények eléréséhez. Rendkívül fontos tehát, hogy ne vegyen készpénznek egyetlen olyan ajánlatot sem, melyet nem előz meg személyes konzultáció, hiszen könnyen lehet, hogy például hasplasztika esetén nem elegendő csak a felesleges bőr eltávolítása, hanem zsírleszívásra is szükség van, vagy a mellfelvarrás esetében a tökéletes eredmények érdekében a mellbimbó méretének csökkentése is követelmény. Klinika választás során tehát ne feledkezzen meg arról, hogy a minőségi ellátásnak és a profizmusnak meg van a maga ára, mely azonban az eredmények tükrében biztosan megtérül majd.

 

 

Ránctalanítás műtét nélkül

25 éves kor alatt a legtöbben még nem foglalkoznak az öregedés jeleivel, de a harminc közelébe érve egyre gyakrabban tűnnek szembe azok az apró ráncocskák és szarkalábak, amelyek bizony sok gondot képesek okozni. A makulátlan bőr mindenki álmai közé tartozik, de tény, hogy az idő nem kegyelmez senkinek. Van azonban lehetőség arra, hogy a ráncoktól megszabaduljon, a petyhüdt, lógó szemhéjak, valamint a toka is végleg a múlté legyenek. Erre különböző módszerek léteznek, többek között a ránctalanítás műtét nélkül.

Hogyan tűnhet fiatalabbnak a bőr?

Az orvostudomány kitűnő eredményeket ért el a területen, és a ráncfelvarrás ma már gyakorlatilagRánctalanítás műtét nélkül rutin beavatkozásnak minősül. Ha arcfiatalításról van szó, akkor mindig komplex beavatkozásokkal kell számolni, és az egyéni igények, valamint az arcbőr állapota határozzák meg, hogy milyen eljárások szükségesek a fiatalos külső megvalósításához. Mivel eltérő adottságokkal rendelkezünk, és életmódunk, genetikánk alapvetően határozza meg, hogy milyen állapotban van az arcbőr, így míg egyeseknél elegendő a hyaluronsavas ráncfeltöltés, addig másoknál a szemhéjplasztika is szükségessé válhat.

Ránctalanítás műtét nélkül – Lehetőségek a plasztikai sebészeten kívül

A hyaluronsavas ráncfeltöltés mellett a botox injekcióval történő kezelés is nagy népszerűségnek örvend, hiszen segítségével látványos eredmények érhetőek el, egy egyszerű beavatkozás keretein belül. A botoxkezelés árak az elérhető kategóriában vannak, s bár megismétlésre szorulnak néhány hónapon belül, de a szemek körüli ráncok eltüntetése így is megoldható 40 ezer forintért. A Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Centrum nagy hangsúlyt fektet azokra a kedves vendégekre, akik külföldről érkeznek hozzánk. Számukra egy olyan komplex csomagot találtak ki, ami tartalmazza az utazást, a szállást és a regenerálódás nyugodtságát. Amennyiben nagyobb terület érintett, például a teljes homlok és a már említett szarkalábak, akkor együttesen kedvezőbb áron vehető igénybe a szolgáltatás, és általában már 100 ezer forint körüli összegért is elérhető a beavatkozás. Természetesen klinikától függően változnak az árak, és néhány helyen az előzetes konzultációnak is díja van.

Az arcplasztika lehetőségei

A fiatalodás egyik módszere a botoxkezelés, mely során a befecskendezett toxin a mimikai izmokbotoxkezelés magánklinikán mozgását gátolják, ezáltal elérve a ránctalanító hatást. Felhasználható a szemöldökök közé, a homlokráncok, a szarkalábak ellen, de az úgynevezett dohányzóráncok esetében is szép eredmények érhetőek el segítségével. Érdekes információ lehet, hogy botox injekciót nem csak az arc fiatalítására szokták felhasználni, hanem akár a verejtékezés megszüntetésére is, mégpedig a hónalj, illetve a talp területére történő befecskendezéssel.

Mennyi ideig hatásos a botoxkezelés?

Az arcon végzett kezelések esetében a ránctalanító hatás körülbelül 3-6 hónapon keresztül tart, ezt követően újabb injekciókra van szükség a fiatalos állapot fenntartásához. Érdekli a legújabb és leginnovatívabb bőrfiatalító módszer is? Hallott már a Drakula terápia nevű kezelésről? Ez is egy bőrfiatalító módszer, ránctalanítás műtét nélkül.

Tetoválás eltávolítása természetes úton

Szeretne megszabadulni egykoron kedvencnek számító tetoválásától? A test ilyen díszítése már régóta jelen van a kultúrákban, ám számos tényező vezethet oda, hogy ami régen még elnyerte tetszésünket, az mára idejétmúlttá, aktualitását vesztetté válik. Egy szerelmi csalódás, az ízlés megváltozása, a testalkat, a súly alakulása, és a már cseppet sem tetszetősnek bizonyuló ábrák, minták azonban eltávolíthatóak, bár kétségtelen, hogy ehhez több kezelésre lesz szükség. A heg nélküli tetoválás eltávolítás az úgynevezett Q-kapcsolt lézer segítségével történik, mely gyors pulzálásának köszönhetően csak a kezelt, tetovált bőrfelületet érinti, a környező szöveteket pedig érintetlenül hagyja.tetoválás eltávolítás előtte utána

Hány tetováláseltávolító-beavatkozás szükséges?

Attól függően, hogy milyen színű tintával készült a tetoválás, valamint milyen mélyen van az a bőrben, akár 5-10 kezelésre is szükség lehet, az árak tehát ennek megfelelően alakulnak. A tapasztalatok eltérőek arról, hogy mennyire fájdalmas egy ilyen beavatkozás, és miként a tetoválás készíttetésének folyamata, úgy az eltávolítás is némi kellemetlenséggel járhat, ám lehetőség van az érzéstelenítésre is. Fontos tudnia, hogy a kezelések után közvetlenül kerülnie kell majd a sportolást, a szaunázást, szoláriumozást, és napra sem ajánlott mennie. Mivel a kezelt terület hólyagosodni fog, így ügyelnie kell arra, hogy ne tépkedje le azokat, ugyanis ezzel fertőzésnek teheti ki saját magát.